Újabb három hónap történéseiről hozok összefoglalót elsősorban körzetem lakói számára.
A születésnapi délutánon megnyitottunk egy kiállítást a Rónaszéki Linda tehetséggondozó műhelyén készült alkotásokból, a kisebbeket bábelőadás várta, a nagyobbak pedig az udvaron kézműves foglalkozásokon vehettek részt, vagy a kültéren elhelyezett játékokat próbálhatták ki Bagáry Attilával.
Minden változtatás a balesetmentes, biztonságos közlekedést szolgálja.
Még csak három hónap telt el az évből, de nagy öröm, hogy szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne örülhetnénk apróbb sikereknek, akár egy-egy fa pótlásáról, metszéséről van szó, akár nagyobb forgalmi átalakításokról.
Európai Uniós forrásból még idén teljes hosszában megújul a Károly Róbert utca útburkolata. Ez hatalmas öröm nemcsak a körzetemben élők, de a városban közlekedők számára is, hiszen ezen az útszakaszon nagy mértékű átmenő forgalommal találkozhatunk napi szinten.
Ha Önnek is van fotója vagy egy jó sztorija a körzetről, ossza meg velünk!
A KISZ Lakótelepért Egyesület megtartotta az idei karácsonyi faosztását.
Tegnap este 11. alkalommal szervezte meg a KISZ Lakótelepért Egyesület a mostanra már hagyománnyá vált karácsonyi ünnepségét.
Hagyomány, hogy karácsonykor minden képviselő megajándékozza körzete intézményeit.
Képviselői beszámolóm 2021 és 2022 novembere között eltelt időszakról.
A városban több ponton is lesz lehetőség a kültéri testmozgásra.
Lakossági fórum keretében született a kompromisszumos döntés.
Szeptember 3-án egész nap ingyenes rendezvények várták a KISZ-Százhold városrész lakóit.
A Károly Róbert utcában a napokban bezárt a többek által kedvelt és látogatott Coop-bolt.