Elérhetőségek

NÉMETH ÁKOS

Cím: 9700 Szombathely,
Kossuth Lajos utca 1-3.
Mobil:
+36-20/352-5701
E-mail:
info@nemethakos.hu


Második negyedév a körzetben

2023.07.05.

Újabb három hónap történéseiről hozok összefoglalót elsősorban körzetem lakói számára.

 

 

Ahogy minden bizonnyal már többször tapasztalták a városban járva, nagy, átfogó útfelújításokat igyekszünk a városvezetéssel eszközölni. Többük, már sok évtizedes elmaradás, melyeket bőven itt volt az idő pótolni - ezt tesszük idén. A körzetemet is többminden érintette már eddig is és a Károly Róbert teljeskörű felújítása még csak most következik majd. Azonban az elmúlt néhány hónap örömteli eredménye, hogy megújult a Savaria Plazanál, valamint a Szent Gellért és Hunyadi utcák találkozásánál található körforgalom is. 

 

Azonban újítani nemcsak az útjainkat fontos, hanem olykor a rajtuk haladó forgalmi megoldásokat is. Néhány apróbb változtatás is sokkal biztonságosabbá tud tenni egy-egy környéket. Lakossági megkeresések után felmértük, hogy mely döntéseket érdemes megfontolni, végül egyirányú lett májusban két utca: Németújvár utca a Rumi út irányából a Rákóczi Ferenc utca irányába lett egyirányú, a Vitéz utca a Rákóczi Ferenc utca irányából a Rumi út irányába lett egyirányú. 

 

 

Emellett egy kereszteződést is biztonságosabbá tettünk: eddig is a Jászai Mari utcán közlekedőknek kellett megadniuk az elsőbbséget a Gábor Áron utcából érkezőknek, azonban a járművezetők sokszor elnézték a kereszteződésben a táblákat, így a balesetek megelőzése érdekében - szakértők bevonásával - úgy döntöttünk, STOP táblára cseréljük az itt található forgalmi jelzéseket. A táblák kikerülése után nem sokkal a felfestések is elkészültek, így már csak az arra közlekedőkön múlik minden, én most is csak kérném, és felhívnám a figyelmet a körültekintő közlekedésre. 

 

 

A közösségteremtő faültetés utolsó csemetéit májusban ültettük és ültették el a városi cégek munkatársai, iskolások, óvodások, a város lakói - így 321 db új fával gazdagodott Szombathely. A projekt részeként nagyon sokat tanultunk a szakszerű faültetésről, amelyet a lakossági 1000 fa programban regisztrálók is biztosan tudnak kamatoztatni az igényelt fák elültetésekor. 

 


Végül pedig nagy örömömre egy új fitneszparkot is avattunk a Krúdy Gyula utcában, amelyet azóta már birtokba vettek a környéken élők. Mindig jó látni, hogy a körzet különböző helyszínein is kisebb közösségek alakulnak. Én kívánom, hogy minél többen töltsék a szabadidejüket a szabadban, jó levegőn, mások társaságában. 

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
NÉMETH ÁKOS - Magyar