Elérhetőségek

NÉMETH ÁKOS

Cím: 9700 Szombathely,
Kossuth Lajos utca 1-3.
Mobil:
+36-20/352-5701
E-mail:
info@nemethakos.hu


Eredményesen telt az első Zöldhullám Ötletbörze

2022.09.09. 12:20

A Jászai Utcai Közösségi Térbe hívtunk össze olyan embereket, akikről tudtuk, hogy fontos számukra a környezetvédelem, esetleg ők is környezettudatos szempontok mentén vezetik saját háztartásukat, életüket. Több meghívottunk képviselt olyan szervezetet, amelyek az öt tématerülethez kapcsolódtak: zöldterület-fejlesztések, vízvédelem, energiatakarékosság, közlekedés és körforgásos gazdaság.

A délelőtt folyamán dr. Nemény András köszöntötte a résztvevőket, és kitért arra is, hogy mennyire fontos - főleg most - beszélni minderről. A városvezetés elkötelezett a fenntarthatóság és klímavédelem mellett és fontos számára az állampolgárok bevonása a döntéshozatalba is - mondta a polgármester - és emellett elengedhetetlen, hogy már a döntések előkészítési szakaszába beépüljenek a környezeti szempontok. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy ilyen sokan eljöttek és biztos benne, hogy sokat tanulhatunk egymástól.

Ezt követően, összefoglaltuk az eddig elért eredményeket egészen attól a pillanattól kezdve, hogy 2019-ben elkezdtük önkormányzati tevékenységünket a városvezetésben, hiszen Szombathelyen ettől kezdve kapott fontos szerepet a környezetvédelem: többek közt elkészült a SECAP, amely a város Fenntartható Energia- és Klíma akcióterve. Ez alapján pedig elindult több projekt és program is, amelyek eredményeiről már érdemes beszélni. Ilyen például az 1000 fa program, vadvirágos rétek városszerte, a JUST Nature Projekt vagy a favédelmi intézkedés.

Az eredmények és még további tervek, célok ismertetését követően egy bemelegítő játékkal is készültünk, amelyet az angol alsóház (House of Commons) vita-módszere alapján építettünk fel. A szemben ülő vitapartnereknek felállással kellett jelezni, ha szót kérnek, egyetértésüket ‘AYE’, egyet nem értésüket pedig ‘NO’ felkiáltással közölhették.

A moderátor szerepét a nap további részére Horváth Teodóra vette át, aki csoportokba rendezte a résztvevőket, majd minden témának kijelölte a szakértőjét. A csoporttagok negyed órát kaptak minden tématerületnél a problémák listázásához, valamint a hozzájuk tartozó megoldások felvázolásához - amikor az idő lejárt, átültek egy következő téma-asztalhoz. Így haladtak körbe- körbe, amíg mindenki vissza nem ért a kiindulóponthoz.

Kiemelkedő pozitívum, hogy sikerült egy széleskörű, zölden gondolkodó csapatot összehozni, akik akár a továbbiakban is fel tudják venni egymással a kapcsolatot, tudnak közösen gondolkodni. Mindenkinek számtalan építő gondolata volt a nap folyamán, így olyan területekre is kitérhettünk, amire talán korábban nem került sor. Fontos következtetéseket fogunk tudni levonni abból, hogy az egyes csoportok mit tartottak a legfontosabbnak a témákkal kapcsolatban. A konklúziók alapján pedig tovább fogunk dolgozni.

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
NÉMETH ÁKOS - Magyar